2013-12-16

2013.12.15.Honvéd Karácsony kupa


Idén utoljára vágott neki "konvojunk" a verseny felé vezető útnak. Rekord létszámot, 10 csapat 240 versenyzőjét,jegyezte a mai verseny.
Rovat: Hír archivum 2013
Beküldte: veszpremjudo
4 küzdőtéren pörögtek az események. Gábor sensei cikázott versenyzői között.(a maratoni távot délutánra lefutotta:)Több súlycsoportban is annyi nevező jött össze, hogy 2 illetve 4 ágon is küzdöttek a végső győzelemért. Segesdi lányok egymás után léptek tatamira, és hatalmas küzdelmeket láthattunk tőlük. Zina rendületlenül állta a fiúk és lányok rohamait.Mindig büszkén és elszántan lépett szőnyegre. Zoé is kíméletlen volt, harcolt és remek formát mutatva versenyzett. Niké bátran, lendületesen, jó formában gyűrte az ellenfeleket. Mindhárman jó formában, támadó szellemben, a megszokott harciassággal és néha könnyekkel:) versenyeztek.Nagyon büszkék lehetünk rájuk, a nehéz mezőnyben remekül helytálltak. Dávid volt a következő, aki színes öves ellenfelétől sem ijedt meg, remekül küzdött, nem ismert elveszett szituációt. A népes súlycsoportban a bronzéremért küzdhetett, ahol jól felépített küzdelemben diadalmaskodott. Közben Réka és Távi is tatamira állt. Távi nagy kedvvel és lendülettel kezdett, s remek küzdelmeket láthattunk tőle. Nincs oka a bánatra, mindent megtett a győzelemért,büszkék lehetünk a mai teljesítményére ebben a nehéz mezőnyben. Réka a tőle megszokott harciassággal vetette magát az ellenfelekre. Az ő súlycsoportjában is népes mezőny gyűlt össze, egy hajszállal maradt le a továbbjutásról. Kisebb sérülés is hátráltatta, ennek ellenére mindent elkövetett a győzelemért. Tisztelet érte, nem adta fel. Andris is elkezdte a harcot. Remek formáját tartva, kíméletlenül lépett át az ellenfeleken. Jó volt látni, milyen elszántan és taktikusan versenyzett. Nándiért szólt a hajrá Veszprém. Nála is egyenes kieséses rendszerben 20 fős súlycsoportban zajlottak a küzdelmek. Ellentmondást nem tűrő határozottsággal utasította maga mögé ellenfeleit. Taktikusan, ha kellett türelmesen, ha kellett lendületesen, jól versenyzett. Csak a későbbi győztes tudta megállítani. Nagyon büszkék lehetünk rá is. A nehézsúly következett, tehát Bulcsú. Na nem láthattunk gyors és látványos dobásokat. Megküzdött még az ellenfél megmozdításáért is:) De küzdött, gyűrte-gyűrte és végül csak sikerült. Nem adta fel, figyelt és taktikusan versenyezve nyert. Kékesi Szabi elsőre kifogta a csoport favoritját, de hosszú küzdelemben felőrölte, és a másik két versenyző nem is volt ellenfél neki! Így meglett az arany! Molnár Erik elindult az önbizalom kiteljesítés rögös ösvényén felfelé és nagyot versenyzett! Az első ellenfelét ipponnal küldte el! A második is Goldan Score-ban tudott felülkerekedni 2 perc után!! A bronzmeccsen pedig hősiesen küzdve, megérdemelten nyert ismét! Jó volt látni, ahogy erejére ébred! Jászvári Erik az első ellenfelét hamar elintézte, de másodszorra Ő is emberére akad és a Golden Score-nál egyet hibázott! A bronz azért meglett, mert megint visszalépett az ellenfele (Aki győrben is), akit már sokszor elvert! Eléggé méltatlan körülmények között, de jó verseny volt! És ilyen szülői B középpel elmenni versenyezni meg külön öröm! Jó A banda!Remek évzáró verseny volt, ahol remekül helyt álltak versenyzőink, gyermekeink. Hatalmas köszönet Gábor bácsinak az egész éves munkájáért, a lelkesedéséért, a felkészítésért. 
FORRÁS:NÉMETH CSILLA,JÁSZVÁRI PÉTER,